Aktuális - Békési Pálinkcentrum hírei






















Ajándék ötlet Születésnapra, Névnapra!


  




A Békési Pálinka Centrumban járt a Békési Előre NKSE!

Péntek délután (2017.02.24.) Békési Zoltán vezérigazgató meghívására, a Békési Pálinka Centrumba látogatott az EUbility Group-Békéscsabai Előre NKSE csapata. A lányok és a stáb tagjai megismerkedtek a pálinkafőzés folyamatával és a vállalat termékeivel is.
A csapat kitűnően érezte magát.
A látogatás végén Triffa Ágnes csapatkapitány egy mindenki által aláírt labdát nyújtott át a vendéglátó Békési Zoltánnak.













 
















A címke rögtön elárulja, mit rejt a palack

A Kreatív nyolcadik alkalommal rendezte meg a Pakk versenyt, melynek célja, hogy megtalálják Magyarország legszebben tervezett és kivitelezett termékcsomagolásait. A Békési Manufaktúra Single Barrel Whisky-je aranyat hozott el a versenyen, ebből az alkalomból Haász Dömötört, a márka kommunikációjáért felelős Rézangyal marketingvezetőjét kérdeztük.

Hogyan jött a csomagolás ötlete?
Mint Magyarország első single barrel whisky-je, fontos volt, hogy az ilyen kuriózumra jellemző adatok számára legyen hely, például a hordó sorszáma, a palackszám,  a hordóba kerülés és palackozás dátuma, nem is beszélve Békési Zoli bácsi aláírásával.

Mire figyeltek oda a design kialakításakor?
A Békési Manufaktúra márkacsalád részeként ragaszkodtunk a tradicionális logóhoz, azonban olyan címkét szerettünk volna tervezni, amely első ránézésre elárulja, hogy mit rejt a palack- amely egyébként ugyanaz  a palack, amelybe a Rézangyal Fűszeres Meggy likőrjét is palackozzuk.



A Békési Manufaktúra márkacsalád kommunikációjáért is felelős Rézangyal Kft. előző marketingcsapata dolgozott a címkén. A döntések meghozatala előtt sales csapat véleményét is ki szoktuk kérni, hiszen hozzájuk futnak be először a fogyasztói visszajelzések.

Ki volt felelős a dizájn elkészítéséért?
Mind a címke, mind a díszdoboz grafikai tervezését a cég akkori grafikusa, Kerekes Tamás csinálta.

Van-e kiemelt célcsoportja a terméknek?
A célcsoport: Első sorban  a whisky különlegességek szerelmeseit szerettük volna megfogni a termékkel. A Békési név ismert az igazi pálinkarajongók számára, így nekik is szerettünk volna megfelelni az új termékkel.

forrás: Kreatív Online







Szenzációs újdonság, Békési Sompálinka a fesztiválon

Ismét egy valódi fesztiválújdonsággal, az egészen különleges Sompálinkával készül a Csabai Kolbászfesztiválra a Békési Pálinka Zrt.

A kiváló pálinkamester, Békési Zoltán lapunknak elmondta, a gyümölcs kisnyéki szilvás-kertjük területén termett.

— Néhány évvel ezelőtt, 2007-ben 200 cserjét ültettünk, ami az idei évre alaposan meghálálta a gondoskodást — árult el egy kulisszatitkot Békési Zoltán, aki kérdésünkre kifejtette: a som enyhén pikáns, kissé fanyar ízű gyümölcs, ami megérve egészen fenséges ízvilággal rendelkezik.

Ezt az egészen rendkívüli ízt kóstolhatják majd meg pálinkaként a Csabai Kolbászfesztiválra kilátogatók. A különlegességre vágyók 2 decis kiszerelésében vásárolhatják meg a limitált szériában kapható sompálinkát, illetve kimérve, a helyszínen is megízlelhetik a remek párlatot.

Természetesen nem hiányozhatnak majd a palettáról a cég már ismert és méltán népszerű italai sem.

Tavaly ősszel debütált a Békési Pálinka Manufaktúra whiskyje. Békési Zoltán szerint whiskyfogyasztóként az ötlet nem is olyan furcsa, hisz a minőségű pálinkafőző-berendezésük gabonapárlat főzésére ugyanúgy alkalmas. Csupán a whisky zamatát adó érleléshez kellett boroshordókat beszerezni a szőlősgazdáktól, amit kádárok készítettek fel, a belsejét enyhén pirítva. Ebből következik, hogy az ízvilág akár hordónként változhat, ezért a sorszámozott palackokban is hordónként megkülönböztetett tételek vannak. A Békési Single Malt a hagyományos skót whiskykhez hasonlóan egyfajta árpamalátából készült, és tölgyfahordókba került. „A whisky alkotójaként csodás volt végigkövetni, ahogy az elmúlt 13 évben egyre érettebbé és teltebbé vált az íze az érlelés során, mígnem eljött a csoda” - meséli a pálinkamester. A fesztiválon külön készül a főzde a whiskyrajongókra, így jéggel vagy jég nélkül kínálja különleges, új termékét.

A whisky mellett természetesen a pálinkafőzde hagyományos és kedvelt nedűi sem hiányozhatnak a gasztronómiai eseményről. Magyarország egyik meghatározó, népszerű főzdéje ezúttal is elviszi a kolbászfesztiválra az elmaradhatatlan eredetvédett Békési Szilvapálinkát, illetve a Disznótoros pálinka sorozatot, melyek szilva, barack, birs, körte és meggy gyümölcsből készülnek. A Prémium és Manufaktúra pálinka sorozatból semmiképpen ne hagyják ki az áfonya, gesztenye, bodza, eper, kökény, birs, Csabagyöngye szőlő, bíbor kajszi, kisüsti málna és szeder pálinkát. A gyümölcságyon érlelt, ágyas pálinkák átütő gyümölcsösségükkel hódítanak már évek óta az ínyencek körében.

Az édesszájúak sem fognak csalódni, hiszen az utóbbi idők kedvencei a mák és dió likőrök mellett a mézes pálinka likőr család is jelen lesz. A cég azokra is gondolt, akik nem szeretik a pálinkát, nekik ajánlják a saját gyümölcsösben érett szilvából készült szilvanektárt, szilvalekvárt, szilvaciberét vagy a töretlen és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szilvalekváros papucsot.

A Békési Pálinka Zrt. standjait két helyen is felkereshetik majd a minőségi italok kedvelői a rendezvényen. Keressék önálló faházukat és a Békési Pálinka Mobilt a rendezvény helyszínén!

Emellett szeretettel várják az érdeklődőket a fesztivál ideje alatt minden nap Békésen, a Szilvapálinka Centrumban is, ahol jelenleg 87 féle pálinkát lehet kóstolni. Megfőzheti saját pálinkáját az ország egyik legkorszerűbb pálinkafőző berendezésén, melyet később, akár saját tervezésű címkével ellátott palackban vihet haza, vagy érlelő fahordóban tárolhatja szakszerű gondozás mellett.

Az országban egyedülálló módon biztonságba helyezheti pálinkáját a 322 pálinkatrezor egyikébe, melyek bérelhetőek, s klímájuk télen-nyáron 16-18 Celsius-fok, mely kiváló a pálinkának. Megtekinthetik a Békési Szilvapálinka és a magyar szeszipar történeti kiállítását, vásárolhat a helyi termékek boltjában, relaxálhat az élményhordóban, a gyermekeknek pedig külön játszószoba van, hogy szüleik nyugodtan elmélyülhessenek a Békési pálinkák világában.

 




Kinyitottunk!!
Ismét együtt pálinkázhatunk a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádén!
Elkezdődött a Csabai Sörfesztivál és Csülökparádé, melyen a Békési pálinkafőzde is részt vesz.
Mindenkitől szeretettel várunk!

forrás: www.csabaisorfesztival.hu






 


 



 









Ismét Pálinkafesztivál Gyulán!
Köszöntsük Békési Pálinkával a tavaszt!

Kinyitottunk, gyertek pálinkázni!

 













Együtt főzték le a szakács válogatott tagjai a Békési Pálinka Centrum névre szóló pálinkáikat. Békési Zoltán birspálinkával bocsátotta útjukra a versenyzőket Luxemburgba. A Békési Pálinka Zrt. több éve a minőségi gasztronómia és a csapat elkötelezett támogatója, a mostani világversenyre szerencsét hozó védőitalként viszik magukkal a válogatott emblémájával ellátott pálinkaritkaságot, hogy a küzdelem végén legyen mivel koccintani a többi nemzet szakácsaival.


    






Már 1998-ban felmerült a Whisky készítés gondolata, akkor még csak néhány hordóval készült a Békési Whiskyből.
Végül négy évvel később kerültek hordóba a most palackozott ritkaságok. 

 




A luxemburgi szakács világbajnokság előtt, versenyzőinket a Békési Pálinka Centrumban vendégeltük meg a legfinomabb pálinkáinkkal.
A csapat tagok: Ambrus György, Doktor Zoltán, Fodor Mihály, Horváth Ferenc, Kovács Csaba, Nagy Ákos, Szokai Imre, Tímár Albin, Miklo Sándor, Szeidler Zsolt

Sok sikert kívánunk Nekik!

                                              





Kóstolja meg a 30 éves Békési pálinkafőzde 12 éves whiskyjét!


1984. október 11-én lobbant fel először a tűz az üstökben, aminek kiváló pálinka lett a jutalma. Ez volt a Békési pálinkafőzde első napja. Most 30. születésnapot is munkával ünneplik, mégpedig egy 12 éves különleges whiskyvel, amely a piac egyetlen magyar előállítású darabja.
Harminc évvel ezelőtt Békési Zoltán édesapjával kiváltotta a pálinkafőző-engedélyt, és a Csatárkertben elsőként léptek be a magánfőzők mára népes táborába, majd hosszú évek alatt együtt tanulták ki a szakma minden csínját-bínját. A cégben ma is együtt dolgozik a család.
Legsikeresebb termékük az eredetvédett Békési Szilva pálinka, melyhez az alapanyagot részben a 27 hektárnyi saját szilvaültetvényükből, részben pedig a helyi lakosok gyümölcséből főzik, a nedűt a tavalyi sikerre való tekintettel idén is kolbászbőrbe bújtatták, így most is kapható lesz a Pálinka Kolbász.
Idén ősszel debütált a Békési Pálinka Manufaktúra 12 éves whiskyje. Békési Zoltán szerint whiskyfogyasztóként az ötlet nem is olyan furcsa, hisz a berendezés gabonapárlat főzésére ugyanúgy alkalmas. Csupán a whisky zamatát adó érleléshez kellett boroshordókat beszerezni a szőlősgazdáktól,amit kádárok készítettek fel, a belsejét enyhén pirítva. Ebből következik, hogy az ízvilág hordónként változhat, ezért a sorszámozott palackokban is hordónként megkülönböztetett tételek vannak. A Békési Single Malt a hagyományos skót whiskyhez hasonlóan egyfajta árpamalátából készült, és tölgyfahordókba került. "A whisky alkotójaként csodás volt végigkövetni, ahogy az elmúlt 12 évben egyre érettebbé és teltebbé vált az íze az érlelés során, mígnem eljött a csoda" - meséli a pálinkamester. 
A fesztiválon külön készül a főzde a whiskyrajongókra, így jéggel vagy jég nélkül kínálja különleges, új termékét. A whisky mellett természetesen a pálinkafőzde hagyományos és kedvelt nedűi sem hiányozhatnak a gasztronómiai eseményről. Magyarország egyik meghatározó, népszerű főzdéje ezúttal is elviszi a kolbászfesztiválra az elmaradhatatlan Disznótoros pálinka-sorozatát, melyek szilva, barack, birs, meggy és körte gyümölcsből készülnek. A Prémium és Manufaktúra pálinka-sorozatból semmiképpen ne hagyják ki az áfonya-, gesztenye,- bodza,- eper,- kökény,- birs,- csabagyöngye,- bíbor kajszi,- kisüsti málna,- és szeder pálinkát. A gyümölcságyon érlelt, ágyas pálinkák átütő gyümölcsösségükkel hódítanak már évek óta az ínyencek körében.
Az édesszájúak sem fognak csalódni, hiszen az utóbbi idők kedvencei a mák- és diólikőrök mellett a mézes pálinka-likőr család is jelen lesz. A cég azokra is gondolt, akik nem szeretik a pálinkát, nekik ajánlják a saját gyümölcsösben ért szilvából készült szilvanektárt, szilvalekvárt, szilvaciberét vagy a töretlen és egyre nagyobb népszerűségnek örvendő szilvalekváros papucsot.
A Békési Pálinka Zrt. standjait két helyen is felkereshetik majd a minőségi italok kedvelői a rendezvényen. Keressék önálló faházukat és a Békési Pálinka Mobilt a rendezvény helyszínén.
Szeretettel várjuk az érdeklődőket a fesztivál ideje alatt mindennap Békésen, a Szilvapálinka Centrumban is, ahol jelenleg 87 féle pálinkát lehet megkóstolni. Megfőzheti saját pálinkáját, az ország egyik legkorszerűbb pálinkafőző-berendezésén, melyet később, akár saját tervezésű címkével ellátott palackban vihet haza, vagy érlelő fahordóban tárolhatja szakszerű gondozás mellett. 
Az országban egyedül álló módon biztonságba helyezhetik a pálinkájukat a 322 pálinkatrezor egyikében, melyek bérelhetőek, s klímájuk télen - nyáron 16-18 Celsius.fok, mely kiváló a pálinkának. Megtekinthetik a Békési Szilvapálinka és a magyar szeszipar történeti kiállítását, vásárolhat a helyi termék boltban, relaxálhatnak az élményhordóban, a gyermekeket pedig külön játszószoba árja, hogy a szüleik nyugodtan elmélyülhessenek a Békési pálinkák világában.

Forrás: Békés Megyei Hírlap


Ha a hordó tartalmát nem keverik mással, hanem a whiskyt egyből lepalackozzák, akkor Single Cask vagy Single Barrel whiskyről beszélünk. Az ilyen whiskyket általában csak a legjobban sikerült hordókból készítik, ezért minőségük kiváló.

Így készül a Békési Single Barrel Whisky is.

 





Tizenkét évig érleltél a békési whiskyt

 A közelmúltban megtartott Budavári Pálinka- és Kolbászfesztiválon debütált a nagyközönség előtt a Békési Pálinka Manufaktúra whiskyje. A nedűt tizenkét éven át érlelték különleges fahordókban a megye névadó településén. Külön érdekesség: október 11-én lesz harminc éve, hogy a Békési Pálinkafőzde megkezdte működését, így az újdonság a jubileumoz is kapcsolódik.

- Még a 2000-es évek elején fogant meg bennünk a whisky-főzés gondolata - nyilatkozta megkeresésünkre Békési Zoltán, a Békési Pálinka Manufaktúra vezetője, a Békési Pálinka Zrt. igazgatóságának elnöke.

A szakember lapunknak elmondta, akkoriban még egyáltalán nem tűnt százszázalékosan biztosnak, hogy a pálinka néhány éven belül nemzeti itallá válik hazánkban.

- Azokban az esztendőkben azért küzdöttünk, hogy az Európai Unió elfogadja hungarikumként a pálinkát, ahogy a nedű marketingje, illetve megítélése is ebben az időszakban kezdett erősödni és javulni - ecsetelte Békési Zoltán. - Természetesen, ahogy akkor napjainkban is a pálinkafőzést tekintettük és tekintjük fő tevékenységünknek, de nagyon lényegesnek tartottuk, hogy valamennyi lehetséges módon tegyük a több lábon állás érdekében.

- Természetesen nagy szakmai kihívásnak is tartottam az ital elkészítését - hangsúlyozta a pálinkamester. A békési Single Malt whisky klasszikus módon egyfajta árpamalátából készül. Az alapanyagot Békés megyében termesztették a híres martonvásári növénykutató által nemesített Jubilant sörárpa fajtából. Az italt boroshordókban érlelték tizenkét éven keresztül, a hordók belseje nem szenesített, csak enyhén pirított, így a különlegesség íze egyáltalán nem füstös, hanem lágy aromájú.

- A whisky készítése több szempontból is eltér a pálinkáétól - fogalmazott kérdésünkre Békési Zoltán. A gabona keményítőt tartalmaz, így első lépésként a keményítőt erjeszthető cukorrá kell alakítani. A békési szakemberek ezt követően a hagyományos kisüsti technikát alkalmazták, majd - ahogy korábban már említettük - tizenkét éven keresztül érlelték az italt.

A jogi előadások szerint egyébként a legalább három éven keresztül, 700 literesnél nem nagyobb hordókban érlelt gabonapárlatot, lehet whiskynek nevezni. A Békési Pálinka Manufaktúránál azonban nagyon fontosnak tartották a minőséget, ezért is döntöttek a 12 éves pihentetés mellett.

-A gabonapárlat alapvetőn semleges aromájú alkohol, az évek alatt azonban folyamatosan válik egyre karakteresebbé, egyre ízesebbé - magyarázta Békési Zoltán. A békési szakemberek azóta is több alkalommal készítettek whisky-t, sőt, már beszerezted újabb, még különlegesebb hordókat is.

- Az italt mát olyan barique hordókban is érleljük, amelyek a világhírű Jameson gyár üzemében készültek, és azokban korábban az Egyesült Államokban bourbon whisky érett.


Az ital a múlt heti Budavári Pálinka,- és Kolbászfesztiválon debütált. A legelső palackot Békési Zoltánék Áder János köztársasági elnöknek adták át. Az államfő ennek kapcsán beszélgetett a készítőkkel, különösen arra volt kíváncsi, hogy mi ösztönözte a szakembereket a nedű főzéséről. Békési Zoltán elárulta, hogy a termékkel jelen lesznek a Budapesti Whisky-show elnevezésű szakmai megmérettetésen is.

A pálinkamester arra a kérdésünkre, hogy miért fogyasztják sokan szívesen jéggel az italt, elmondta, a whisky jéggel, hígítva, de nem túl hidegen válik a legkellemesebbé, ezért is isszák sokan így.

Forrás: www.beol.hu






2014. október 3-án, pénteken a Budavári Pálinka,- és Kolbászfesztiválon, a Békési Pálinka Zrt. Tulajdonosai a Köztársasági Elnökkel megkóstolták a 12. éves Békési Single Malt Whiskyt-t.
Az ünnepség alkalmából a Köztársaság Elnökének ajándékozták a N00001 sorszámozású palackot.


                                      





1984 óta kitartóan készítjük a legfinomabb pálinkákat a Békési Pálinkafőzdében. Az elmúlt 30 év során megtartottuk alapelveinket: a tradícióra épülő pálinkafőzést, a legjobb minőséget, a hamisítatlan családias hangulatot.













Gratulálunk Lajos bácsi!

Miniszteri elismerő oklevelet kapott főzdevezetőnk, Balog Lajos!

A magyar pálinka hírnevének öregbítését, hungarikummá válását szolgáló fél évszázados pálinkafőzői munkája, pálinkafőzde-vezetői tevékenysége elismeréseként a közelmúltban dr. Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter elismerő oklevelet adományozott Balog Lajos békési pálinkafőző mesternek.

 












Minden Kedves Békési Pálinka rajongónak üzenjük, megérkeztek az új pólóink!
Megvásárolható, a Békési Pálinka Centrumban.























Kolbászfesztiválon a Pálinka Kolbász!


Várjuk Önöket a békéscsabai Kolbászfesztiválon!

A hagyományoknak megfelelően a Békési Pálinka Zrt. idén is hamisítatlan, kifejezetten a kolbászfesztiválra készült termékekkel lepi meg a minőségi italok és különlegességek kedvelőit. 
A Pálinka Kolbász 3,5 dl kiváló Békési Szilvapálinkát tartalmaz, mely kolbászbőrbe van csomagolva.

Ugyancsak folytatódik a Békési Pálinka nagy sikerű, országosan is népszerű szilvafa örökbe fogadási akciója. A kezdeményezés lényege, hogy bárki örökbe fogadhat egyet a cég szilvás kertjében található 1869 veres szilvafa közül. Annak terméséből pedig pálinkát vagy lekvárt főzethet.
 
A látogatók ugyancsak megismerhetik a cég mellett működő, a rendezvényen önálló standdal jelentkező Békési Manufaktúra ínyencségeit is. A száz százalék gyümölcsből készült szilvalekvár, a sült húsok kiváló kiegészítőjének számító szilvacibere, a remek ízű és egészséges szilvalekvár, illetve a különleges pálinkák mellett a vendégek megvásárolhatják a messze földön híres békési szilvalekváros papucsot is a manufaktúra kínálatából.

Természetesen a sornak ezzel még korán sincs vége, hiszen a Békési Pálinka Zrt. hagyományos, megszokott és megkedvelt nedűi sem hiányozhatnak a gasztronómiai eseményről pl. a földrajzi eredetvédett Békési Szilvapálinka, Disznótoros pálinkák, Prémium pálinka sorozat és az Ágyas pálinkák. Nem szabad megfelejtkezni a mézes likőrökről sem, amelyek között most is ott lesz a tavalyi nagy kedvenc mák és dió likőr.

A Békési Pálinkafőzde standjait több helyen is felkereshetik majd a minőségi italok kedvelői a rendezvényen. A turisztikai és a nagy sátorban valamint önálló faházzal és Pálinkamobillal jelentkezünk. Emellett a termelői udvarban felkereshetik majd a Békési Manufaktúra standját.

Eközben az impozáns kialakítású Békési Pálinka Centrumban látvány-pálinkafőzéssel és kóstolókkal várjuk a vendégeket a fesztivál minden napján 10 és 18 óra között.

Forrás: Békés Megyei Hírlap























Fogadjon örökbe pálinkát termő szilvafát!

 

Pálinkát termő szilvafa?

Fogadj örökbe szilvafát a Békési Szilvakertből, melynek termését szilvapálinka formájában veheted át! A fák egy alkalommal,10 liter 40%V/V; 45%V/V vagy 50%V/V-os pálinkát teremnek.

Miután készpénzben vagy átutalással kifizetted az örökbefogadás díját, mi gondját viseljük a fádnak, pár nappal később pedig "leszüreteljük" a pálinkádat, melyet a Békési Pálinka Centrumban vagy Budapesten, a Békési Pálinkáriumban vehetsz át. A pálinkatermést felár ellenében 50 cl-es palackokba töltve is kérheted. 

További részletekért kérjük, vedd fel velünk a kapcsolatot a bekesipalinka@bekesipalinka,hu e-mail címen!







Új külsőben a Disznótoros pálinkák!

Újdonságként megjelentek a 0,35 literes kiszerelésű Disznótorosok!
2013 júniusában új, kisebb kiszerelésben is forgalomba kerülnek a Disznótoros pálinkáink. A külső egy kicsit más lesz, mint eddig, de belül ugyanolyan zamatosak és figyelemre méltóak, mint ahogy ezt eddig is megszokhattuk.

Kaphatók: Disznótoros szilva-, barack,- körte,- meggy,- birs,- és törköly pálinka 0,35 liter, Alk.: 50%V/V






Új termékekkel bővült kínálatunk!

Bemutatjuk a Békési Manufaktúra pálinkákat!

A Békési Manufaktúra egy stílusos pálinka család, melyet a fiatalabb korosztály előzetes igényei alapján készítettünk el. A formás üveg és a frissebb design, valamint a gyümölcsválaszték, az alacsonyabb alkoholfok is a könnyebb, lendületesebb vonalat képviseli. Kaphatók: cigánymeggy-, csabagyöngye,- vörös szilva,- bíbor kajszi,- bodza,- piros vilmoskörte,- birs,- és kisüsti málna pálinka.
Kiszerelések: 0,35 liter és 0,5 liter. Alkoholfok: 40%V/V.  











Pálinkafőzés a Pastrami étteremben!


Február 28-án este helyszíni pálinkafőzés a Pastramiban Békési Zoltán vezényletével.
Edd végig az ö fogásos vacsora menüt, közben pedig nézd meg, hogy főznek a Mesterek. Less el egy-két trükköt és kóstold meg a többi pálinkánkat és vidd haza a frissen főzött és palackozott, saját békési szilvapálinkádat. Aki velünk akar pálinkát főzni, jelentkezzen.

 







Kolbászfesztiválról busszal a Békési Pálinka Centrumba!

Ismét több helyszínen várjuk Önöket a békéscsabai Kolbászfesztiválon október 19 és 22. között!

Az rendezvény helyszínén az ínyencek, a kiváló italok kedvelői négy helyszínen (a bejárati vásártéren, a nagy sátorban, a turisztikai sátorban és a bor vigadalmi sátor mellett) találkozhatnak országszerte, méltán elismert pálinkáikkal. A fesztivál helyszínéről pedig minden órában ingyenes buszjárat indul az impozáns Békési Szilvapálinka Centrumhoz, ahol gyönyörű környezetben kapcsolódhatnak ki az érdeklődők.

 Természetesen idén is megkóstolhatják az ágyas, disznótoros és prémium pálinkáinkat, pálinka alapú mézes likőrjeinket. Köztük a közelmúltban főzött, zamatosan gyümölcsös vörös szilva és kajszibarack pálinkát, de nem hiányozhat a palettáról a Csabagyöngye szőlőpálinka, és a többi valódi gasztronómiai élményt nyújtó nedű sem.

A fesztivál ideje alatt a rendezvény helyszínéről óránként buszjáratot indítunk a Békési Szilvapálinka Centrumhoz és vissza a fesztiválra. Ahhoz, hogy a pálinkasztrádán eljuthasson az impozáns épülethez, mindössze egy 500 forintos kóstolójegyet kell majd vásárolnia, amit felhasználhat, a pálinka centrum erre az alkalomra kialakított kínálatából.

A kóstolójegyeket a kolbász-fesztivál négy említett helyszínén; a békési pálinka standjain, ill. a buszon is meg lehet váltani.
A Békés város szívében fekvő, gyönyörűen felújított Pálinka Centrumban a látogatók számos különleges attrakciót tekinthetik meg, s megkóstolhatják a ház 100 különböző pálinkája közül azokat is, amelyeket csak itt kaphatóak (pl. Katinka szilva pálinka, Zöldveltelíni szőlő pálinka, Ágyas málna pálinka, sárgadinnye párlat stb.), de alkoholos és alkoholmentes koktélokkal is várjuk az érkezőket. Minden bizonnyal sokan, szívesen megtekintik majd a látvány pálinkafőzdét is, ahol a Csabai Kolbászfesztivál ideje alatt Vilmoskörte, és újabb igazi szenzációként, Füge pálinka készül majd.

Természetesen lehetőség nyílik arra, hogy a két nagyszerű nedűből is kortyoljanak a minőségi italok kedvelői. A pálinkatörténeti kiállítás, és a centrum ízlésesen kialakított galériája kellemes időtöltésre, hangulatos baráti beszélgetésekre csábítja a vendégeket. Minden korosztályra gondoltunk, hiszen külön gyermekjátszó várja a legkisebbeket, így míg a szülei beszélgetnek, megízlelik a kiváló párlatokat, addig ők is önfeledten kikapcsolódhatnak. 

Nagy örömünkre, a közelmúltban az Apostol zenekar örökifjú és mindig vidám énekese, Meződi József is nálunk járt, akinek nagyon ízlett a gesztenye-, valamint a frissen főzött vilmoskörte pálinkánk. A magyar zenevilágban Papaként ismert előadóművész pálinkázás közben jóízűen fogyasztott a Békési kolbászból is.

 A Békési Szilvapálinka Centrumban a Csabai Kolbászfesztivál ideje alatt meghosszabbított nyitva tartással várjuk kedves vendégeinket.

Forrás: Békés Megyei Hírlap


Koktélparty a Békési Pálinka Centrumban!

Pálinkás Koktélparty lesz a Békési Pálinka Centrum nyitott teraszán a szilvás ízek jegyében.
A Békési Pálinka Zrt. különleges újdonsággal vár mindenkit augusztus 31-én, szeptember 1-én és 2-án Békésen, az Ady u. 1. szám alatt.
Kitűnő bármixerünk által, Békési Pálinkákból készített koktélokat szolgálunk fel:
Prémium vörös szilvapálinkából "Szilvórium Rickey"-t
Prémium rózsabarack pálinkából "Aprocit Margarita"-t
Prémium Málnapálinkából "Dark Berry"-t.
A gyerekeknek pedig az alkoholmentes "Szilvarázst"-t.

 

Természetesen kínálunk majd, frissen készített szilvanektárt, szilvás bőségtálat, szilvalekváros papucsot, szilvaciberét is! 
Koktélteraszunk mellett, vendégeink megtekinthetik Pálinka Centrumunk működő látvány főzdéjét, a pálinka trezort, élménykamrát és kóstoló galériánkat, ahol 100 féle pálinka közül választhatnak vendégeink.
Várjuk Önt is egy különleges élményre, madzagfalva jegyében.
Nyitva tartásunk ezeken a napokon: 10h - 21h-ig

 


A kép csak illusztráció! 




Pálinkajárat Békésre Gyuláról a hétvégén!


Autóbuszt indítunk a hétvégén a Békési Pálinka Centrumba!
Április 20-22. között kerül megrendezésre a XIII. gyulai pálinkafesztivál, melyen természetesen most is ott lesz a Békési pálinkafőzde. Találkozhat velünk a kiállító sátorban és a Patrióta vendéglő előtt állomásozó Pálinka mobilban.
Idén először szervezünk autóbuszos kirándulást Békésre a Békési Pálinka Centrumba, ahol megtekinthetik az újonnan elkészült Pálinka trezorokat is.






Húsvétváró Toroklocsoló pálinka vásár a Békési pálinkánál!

Ajánlatunk a következő
:
Egy literes ágyas vagy disznótoros pálinka vásárlása esetén ajándékunk 1 üveg 0,1 literes pálinka.
Fél literes ágyas vagy disznótoros pálinka vásárlása esetén ajándékunk 1 üveg 0,04 literes pálinka.

Az akció érvényes Békésen a Békési Pálinka Centrumban és italkereskedésünkben valamint Budapesten a Békési Pálinkáriumban.

Időtartama: 2012.03.21 - 04.09.





 










Saját szilvás kertünkből származó érett, zamatos szilvák felhasználásával készítjük a Békési kistermelői szilvalekvárt, ciberét és a min. 50% gyümölcstartalmú szilvanektárt.




















Elkészült a Békési Pálinka Centrumban az országban egyedülálló Pálinka Trezor!


Ezennel köszöntjük a Pálinka trezor első bérlőjét Dr. Bognár Lajost, a Vidékfejlesztési Minisztérium helyettes államtitkárát, aki úgy gondolta, hogy az általa kedvelt Békési pálinkát a trezorban fogja tárolni.

A BPC alsó szintjén, biztonsági tároló szekrényekből és érlelő kamrákból álló Pálinka trezor azon pálinkakedvelők részére jött létre, akik a legkiválóbb pálinkáikat, folyamatosan, biztosságos körülmények között kívánják tartani. A pince hőmérséklete, páratartalma egész évben optimális (16-180C) a pálinka tárolásának.

Biztonság:

A 3 különböző méretű, MABISZ előírásoknak megfelelően beépített, minősített értéktároló szekrények lehetőséget adnak a pálinka-tároláson túl egyéb értéktárgyai (pl. iratok, ékszerek) megőrzésére is. Mindegyik trezorra külön értékbiztosítást kötünk és a biometrikus beléptetés mellett, 24 órás távfelügyelet és kivonuló szolgálattal is garantáljuk a biztonságot. 
Minden bérlőnknek biztosítjuk a teljes anonimitást!

Kiegészítő szolgáltatások:

A pince belső részében kialakított kóstoló termet a hozzá tartozó szolgáltatásokkal együtt, csak a bérlőink használhatják. A különterem így biztosítja a nyugodt, teljes zavartalan tárgyalásokat, találkozókat.
Az érlelő kamrákban plusz szolgáltatásért, a kifőzetett pálinkáját különböző anyagú (eper, akác, stb.) és méretű (5-50 literes) érlelő fahordókban szakszerűen érleljük, és igény esetén, tetszőleges alkoholfokra beállítva, a kiválasztott palackba, egyedi címkével ellátva bepalackozzuk.  

Munkaidőben bármikor hozzáférhet szekrénye tartalmához, munkaidőn túli, vagy kóstolótermi szolgáltatás igénylése esetén előzetes egyeztetés szükséges.







Elindult az internetes pálinkafőzés a Békési Pálinka Centrumban!

Debütált a Békési Pálinka Centrum internetes pálinkafőzdéje: lefolyt az első Békési párlat, amelyet távvezérlésről, száz kilómérettől készítették. A negyvenfokos friss szőlőpálinka után bárki megfőzheti otthonról kedvenc párlatát.

A több mint kétszázmilliós beruházásként létrejött pálinkaszentélyben indult az internetes pálinkafőzés, amely egy cabernet franc szőlőből készült pálinkával debütált. Mostantól egy weboldalon keresztül működtethető vezérlőpult segítségével bárki betöltheti otthonról cefréjét, beállíthatja a főzés hőfokát és megfőzheti saját ízlése szerinti pálinkáját. Ráadásul erre a programra még a barátait is meghívhatja a legnépszerűbb közösségi portálon.

 






Nyílt hétvége a Békési Pálinka Centrumban

 

A Madzagfalvi Napokhoz kapcsolódóan a Békési Pálinka Centrum is hosszított nyitva tartással és megannyi lehetőséggel várja a város lakót és az idelátogatókat.
Szeptember 3-án, szombaton itt rendezik meg az Elszármazottak találkozóját, mely előtt már 10 órakor megnyitjuk a kapuinkat, 18 órától 23 óráig pedig a szokásostól eltérően este is látogatható lesz a Békési Pálinka Centrum.

Belépődíj természetesen ezúttal sem lesz. A betérők végigjárhatják az épületet, megismerhetik szolgáltatásait, ismereteket szerezhetnek a pálinkáról és történetéről, megtekinthetik a BPC bemutatkozó filmjét, s mindezek után megszerzett tudásukról "számot adhatnak" játékos "Alkohol tesztünk" kitöltésével. A Madzagfalván hozzánk látogató és a tesztet helyesen kitöltők között értékes nyereményeket sorsolunk ki. 

Aki a valós alkohol tesztektől sem fél, nyugodt szívvel választhat kóstolócsomagjaink közül, melyhez pálinka korcsolyát is felszolgálunk, s a kóstolóprogram végén mindenki hazaviheti BPC logóval ellátott kóstolópoharát. Három pálinkából álló kóstolócsomagunk ára 1.800,-Ft.

4-én vasárnap 10-18 óráig tartja nyitva kapuit a Pálinka Centrum. Ezen a napon minden egész órakor idegenvezetéssel mutatjuk be intézményünket, s ez alkalomból olyan helyekre is bejuthat, melyet a látogatók előtt egyelőre nem nyitottunk meg.A részvétel ingyenes, a "túrákra" a BPC recepcióján lehet jelentkezni. 

E napon délután kettőtől látvány pálinkafőzést tartunk, ahol 150 liternyi cefréből főzünk kitűnő pálinkát. Az érdeklődők megtekinthetik a teljes főzési folyamatot a cefre beszivattyúzásától a pálinka kicsöpögéséig. Letesztelhetik főzőmesterünk szakértelmét, megillatolhatják a lefolyó pálinkát, sőt a bátrabbak az elő,- és utópárlatba is beleszagolhatnak. A főzés idején természetesen minden kérdésükre megpróbálunk szakszerű válaszokkal szolgálni. A program keretében három órától cefrekészítési tanácsokat hallhatnak Nagy Gergely főzőmestertől. Ha még nem járt nálunk főzetni jöjjön el azért, amennyiben járt már nálunk elevenítse fel lassan homályosuló emlékeit!
Várjuk azon bátor főzetőink jelentkezését, akik e két nap valamelyikén szeretnék kifőzetni cefréjüket, s nem zavarja őket látogatóink tekintetének fürkészése. Kivételesen eltökélt főzetőinket díjmentes palackozással ajándékozzuk meg, így pálinkájukat csatos üvegben viheti haza. 

Szeretettel várjuk néhány percre vagy akár több órára a Madzagfalvi Napok idején is egy kis feltöltődésre.

FŐZNI, KÓSTOLNI MESTERFOKON!